Barion Pixel

Budai Judo Akadémia

Küldetésünk

Hogy bevezessük a felnövekvő és visszavezessük a már felnőtt generációt a természet megismeréséhez, annak tiszteletéhez.

Túlélés sokféle lehet – célunk biztosítani az alapok elsajátítását, azok gyakorolását és folyamatos fejlesztését.

Célunk játszva tanítani, fejleszteni.

Kiragadni a gyerekeket a digitális térből, erősíteni bennük a csapatban való munka képességét, kooperációra, egymás tiszteletére nevelni őket. Megtanítani, hogy egymásért és önmagukért is felelősséggel tartoznak. Átadni az általunk képviselt morális és etikai értékeket, amelyek a mindennapok nehézségei során segíthetik őket döntéseik meghozatalában.

Tenni mindezt úgy, hogy a táborozó ifjúság számára újszerű, élményekben gazdag programok összeállításával játszva tanítjuk, fejlesztjük őket.

Táborunk a túlélés tárgykörén keresztül vezeti be az ifjúságot a nehézségek leküzdésének lehetséges módozataiba.

Gyerek tábor

A tábor lebonyolítás alapja megvan, néhány fejlesztő változtatást bevezetünk a még teljesebb élmény elérése érdekében, mint:

  • Sport foglalkozások, reggeli torna
  • A foglalkozások életkor / tapasztalat szerinti szétbontása szükség esetén
  • Folyamatos és konzekvens csapat-értékelés, a legjobb csapat díjazása a tábor végén

 

Hétvégi családi tábor

A mai világban egyre inkább szükséges és értékes az ilyen jellegű „elvonulás”, ahol családtagok együtt fedezhetik fel a természet szépségét, szerezhetnek új tudást és a legfontosabb, hogy minőségi időt tölthetnek el együtt.