Barion Pixel

Budai Judo Akadémia

Judo

Edzéseink

Gyorsabb navigációhoz kattintson az edzés típusára.

Ovodásoknak

Iskolásoknak

Diák, serdülő
versenyző

Ifi, junior, felnőtt versenyző

Kezdő felnőtt

Edzések

Óvodásoknak

Miért jó a gyerekeknek?

A gyerekekről köztudott, hogy már az első lépéseiket sok-sok esés övezi. Hol nagyobbakat, hol kisebbeket puffanva tanulják meg a felegyenesedett járás fortélyait. Nem változik ez később sem, minél stabilabban járnak, annál jobban meg akarják hódítani az univerzum minden egyes szegletét, a gravitáció pedig keményen küzd azért, hogy ezt ne tehessék meg.

„A Judóban megtanulod, hogyan szedd magad össze, függetlenül attól, hogy milyen nagyot esel.” Ez Akadémiánk fő jelmondata.

A judós gyerek pedig azt is megtanulja, mégpedig készség szinten, hogyan essen úgy, hogy ne törje össze magát. Az ovijudo mindemellett fejleszti koordinációs- és koncentrációs-képességet, a vázizomzatot, ennek hála javítja a tartást. Formálja a személyiséget, és megtanít küzdeni, és megvédeni magunkat.

Miért jó a szülőknek?

Mert a sok-sok nevetés és mókázás mellett fegyelemre és tiszteletre tanítjuk a felnövekvő generációkat.

Kiket várunk a kezdő és haladó ovódás judo csoportjainkba?

4-6 éves gyermekeket, edzői jóváhagyással esetleg 3 éves kortól.

Mikor lehet csatlakozni a csoportokhoz?

Az év bármelyik napján várunk szeretettel egy próba foglalkozásra, az első ráadásul ingyenes is.

Szükséges felszerelés:
– póló,

– hosszú nadrág,

– papucs,

– vízzel teli jól zárható kulacs.

Edző: Őri Csanád

Edzések

Iskolásoknak

Miért jó a suli-judo a gyereknek?

Egy iskolás gyereknek jó eséllyel hatalmas mozgásigénye van, buzog benne a versenyszellem, amelyet sok esetben szülőként nem tudunk megfelelőképpen kielégíteni. Ebben a korban nagy szükség van a koncentrációs képesség fejlesztésére, hiszen az óvodai felhőtlen élet után, keményen helyt kell állni az iskolában, figyelni, tanulni, okosodni. Ahhoz, hogy a judoban valaki eredményes legyen, meg kell tanulnia figyelni, koncentrálni a partnerére, a küzdelemre. Melyik gyereknek ne jönne jól egy ilyen készség szintre fejlesztett képesség nem csak az iskolában, de az élet bármely területén?

A judo ezen felül fejleszti a személyiséget, mentálisan felkészít a verseny és vizsgahelyzetekben való helytállásra, mindemellett fejleszti a gyermek fizikumát is, vázizomzatát, javítja a tartást.

Az iskolás judoban a gyerekek megtanulnak esni, megvédeni magukat, csoportban, fegyelmezetten dolgozni.

Miért jó a suli-judo a szülőknek?

A judo megtanít tisztelni önmagunkat és társainkat, fegyelemre nevel, miközben a gyerek a megfelelő helyen és a megfelelő keretek között vezeti le felesleges energiáit.

S ha ez még nem lenne elég, a Budai Judo Akadémián igyekszünk odafigyelni arra, hogy a minket választó gyermekeket valódi közösséggé kovácsoljuk, közös programokat szervezünk, ezáltal is erősítve a helyes út követését.

Kiket várunk iskolás judo csoportjainkba?

Mikor lehet csatlakozni a csoportokhoz?

6-11 éves gyerekeket.

Az év bármelyik napján várunk szeretettel egy próba foglalkozásra, az első ráadásul ingyenes is.

Szükséges felszerelés:
– póló,

– hosszú nadrág,

– papucs,

– vízzel teli jól zárható kulacs.

Edző: Zwick Márton

Diák, serdülő
versenyző

csoport

9-14 éves korig, heti 3 x 90perc

Edzésidőpontok:

Diák A, B, C

hétfő, szerda, péntek
16:00-17:30

Serdülő, Diák A

hétfő, szerda, péntek
18:00-19:30

Edzők:

Korányi Miklós,
Makhult Mihály

Ifi, junior felnőtt versenyző

csoport

14 éves kortól, heti 3 x 90 perc

Technikai, kondicionális, küzdelmi edzések, versenyre felkészítés, speciális technikagyakorlás, mentális felkészítés.

Edzésidőpontok:

Hétfő, szerda, péntek
18:00-19:30

Edzők:

Hadfi Dániel,
Korányi Miklós

Kezdő és haladó felnőtt

edzések

14 éves kortól

Folyamatos tagfelvétel a teljesen kezdőktől az újrakezdőkig, nemtől függetlenül.

Az első alkalom mindenki számára ingyenes!

Felszerelés: Judogi, vagy melegítő nadrág, póló, 1 pár papucs, 1 kulacs víz

Földre vitel – feladásra kényszerítés, Judo alaptechnikák, kombinációk oktatása, speciális erősítő gyakorlatok, koordináció fejlesztés, küzdelmek, övvizsga felkészítés, csapatépítő programok.

Edzésidőpontok:

Reggeli felnőtt, erőnléti judo – hétfő, szerda

8:15-9:30

Kedd, csütörtök – Kezdő, haladó felnőtt

18:00-19:15

Péntek – Haladó felnőtt

17:30-19:00

Edző:

Bere Tamás, Őri Csanád